G. Csilla - Csepel
„ÉS ÉN BÜSZKÉN MESÉLEM EL EZT A HELYET, ÉS PERSZE AJÁNLOM IS BARÁTAIM SZÁMÁRA!”
"G. Csilla vagyok, 34 éves, két szép gyermek, 10 éves fiú, 7 éves lány büszke anyukája. Átlagos testalkattal rendelkeztem egész eddigi életemben, bár gyerekkoromban a picit ducik közé tartoztam. 20 éves koromban kezdtem el először fogyókúrázni, rendszeresen tornázni. Ekkor fogytam 15 kg-ot, elég hamar, ami aztán kiderült, egy ájulás után, hogy pajzsmirigy túlműködés következménye. Ez 2 év gyógyszeres kezelés után el is múlt, helyreállt. Terhes lettem a fiammal, 16 kg felszedett súlyfelesleggel, amit 2,5 éves korában sikerült leadnom otthoni edzéssel, és változatos fogyókúrákkal. Majd ismét terhes lettem a lányommal, megint 15 kg felesleggel. Most 7 éves, és mivel a szülések előtti súlyomat azóta sem sikerült visszanyernem, ezért kezdtem újult erővel egy sikeres kúra reményében a Curves segítségével lefogyni. Ezeddig túlvoltam már gyógyszeres étvágycsökkentőkön, szén-hidrátszegény diétákon, évente két káposzta-leves kúrán, valamint G. ételszállító által hirdetett minden fogyókúrás étrenden. Többé-kevésbé mind sikeres is volt egy ideig, de én is belekerültem a jo-jo szindrómába, és mindig vissza is híztam a könnyen és gyorsan leadott kilókat. Olyannyira, hogy egyik mérlegre állásom alkalmával ledöbbentem, hogy majdnem annyit mutat, mint a szüléskor. Ekkor határoztam el, hogy végre mást kell tennem. Abbahagytam az étvágycsökkentő bogyót, mert az egy dolog, hogy talán csökkenti, de a probléma gyökere akkor is megvan, hogy mégis mit egyek, hogy fogyjak. Elkezdtem a neten kutakodni, mégis, mihez lenne kedvem. Ekkor találtam rá a CURVES-re. Elsőre rögtön megtetszett, és főleg az a tény, hogy a lakhelyemhez közel is van egy klub, amit jövet-menet útbaejthetek. Ezzel párhuzamosan találtam meg B. étrendjét, amit tüzetesebben vizsgálva döntöttem úgy, hogy elkezdem, nekem ez a fajta kúra tetszik, amikor megmondja valaki, mit mikor egyek, de mást viszont nem. Ez a kúra 3 hetes volt, és a rendszeres mozgás is társult hozzá. Gyorsan és hatékonyan fogytam, 1 hónap alatt sikerült 5 kilótól megszabadulnom csak az étrendem teljes megváltoztatásával. A CURVES-t csak ekkor kezdtem el. Bejelentkeztem, és személyesen is megnyerő volt ez a mozgásforma. Másnap mentem is az első edzésre. Elhatároztam, hogy beépítem a mindennapjaimba. Mivel rész-munkaidőben dolgozom, ezt meg is tudom tenni. Reggel elkísérem a gyerekeket az iskolába, és a reggelt mozgással indítom. Ezután minden jobban esik, még a munka is. Azóta is lelkesen járok. Egyik reggel az egyik nagyon kedves lány szép kék Curves pólóban volt, meg is jegyeztem neki, hogy de szép a pólód, nekem mikor lesz ilyen? Mondta, ki kell érdemelni! Nagyon tetszett, amikor a játékokat is elkezdtük, ami számomra motivációt jelent. A sikerélmények ekkor jöttek.4 hét 18 edzés után jött a mérés napja. Nagyon boldog voltam! A mérleg 6 kilóval mutatott kevesebbet, a centit pedig összesen 22 cm-rel kellett beljebb állítani. A zsírszázalékom is jelentősen csökkent, 3,6 %-kal. Nagyon-nagyon boldog voltam. Ezzel az eredménnyel felkerültem a dicsőségtáblára, ami szintén felvirágozta a napomat! Valamint megkaptam ajándékba a szép kék pólót, amit büszkén viselek! Azóta megint eltelt 1 hónap, és - azon kívül, hogy odafigyelek, mit eszem, nem vacsorázom, csak ritkán, akkor is korán igyekszem ezt megtenni, és valami nagyon könnyűt – nem fogyókúrázom, emellett még mindig alakul a testem, minden tekintetben. A mérés még így is szép eredményt hozott zsírszázalékban is, és centiben is, annak ellenére, hogy már sütit is eszem, mert nagyon szeretek sütni, főzni.
Örülök, hogy a régi ruháimat újra fel tudom venni, nem kell a hatalmas nadrágban járni! Erről a mozgásformáról is sokkal jobb véleményem lett, soha nem szerettem a konditermek gépeit, nem is nagyon használtam, csak a torna-óra előtt pár percet, ha volt rá időm. Nem éreztem közel hozzám. Itt ez is megváltozott. Könnyedén és fáradtság nélkül csinálom végig a 30 perces mozgást, amit rendkívül élvezek. A környezet barátságos, a dolgozók nem különben…Egyszerűen szeretek ide járni, főleg, mióta mindenki megkérdezi, hogy fogytam ilyen szépen le….És én büszkén mesélem el ezt a helyet, és persze ajánlom is barátaim számára!
Köszönöm szépen a bátorítást, és a lehetőséget, én oszlopos tag leszek mindig!”
G. Csilla – Curves Csepel